- fas fa-search
- Accessibility
Területi Innovációs Platform
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Pannon Egyetem közös Női Vállalkozói Klubot hozott létre, melynek alakuló ülését hétfő délután tartották Balatonfüreden, a Hotel Golden Lake Resortban. A klub célja, hogy közösségi teret adjon a vármegyében működő női vállalkozóknak egymás megismerésére, a jó vállalkozói gyakorlatok tudástranszferére, továbbá rendezvényeikkel szeretnének hozzájárulni a női vállalkozói közösségépítéshez. (Forrás: vehir.hu)
Dr. Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte elsőként a kör tagjait. A kezdeményezésről úgy fogalmazott: komoly állomás a VKIK életében, amelynek hosszútávú hatásai, eredményei lehetnek. Véleménye szerint a női vezetők olyan kohéziós erőt tudnak adni, ami többek között a kamara számára is fontos lehet.
Megnyílt a veszprémi Óváros téren a ForrásTÉR közösségi helyiség, amely a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) vidéki képviseleteként a vállalkozások támogatását, segítését szolgálja. A kezdeményezés a város és a Pannon Egyetem együttműködéseként jött létre. (Forrás: veol.hu)
A coworking irodát – beleértve a laptopokat, digitális táblát és egy 3D nyomtatót is –, a Pannon Egyetem rendezte be. Az egyetem karai a jövőben, elsősorban a kreatívipari szereplőknek nyújtanának segítséget, a tervek szerint kiállításokat, programokat, képzéseket szerveznek, valamint különböző szolgáltatásokat nyújtanak, de hangsúlyozzák, hogy a közösségi tér mindenki számára nyitott.
A cél, hogy Veszprém és a környék főként kulturális és kreatívipari szereplőinek egy olyan találkozási pontot teremtsenek, ahol vállalkozásfejlesztéssel, képzésekkel és a közvetlen európai uniós forrásokkal kapcsolatos tájékoztatással hozzájárulhatnak a régió további fejlődéséhez.
Egy régi tantermet alakítottak át modern közösségi térré a Pannon Egyetem Mérnöki Karán. Az inspiratív környezetben pihenőrész, konyha, tárgyaló- és tanulórész, projektor, monitor található modern otthonos környezetben. A közösségi teret a Veolia Water Hungary Kft. és a Pannon Egyetem stratégiai együttműködési megállapodásának első mérföldköveként adták át.
Az együttműködés, az innováció vezérelt hosszútávú stratégiai együttműködés és a közös értékteremtés, valamint az üzleti igényekhez igazodó, gyakorlati kompetenciákra épülő szakmai utánpótlásképzés biztosítása érdekébenjött létre.
A megállapodásban többek között az is szerepel, hogy az élhető környezeti és társadalmi egység megvalósításának előmozdítása és hosszútávú fenntarthatósága, továbbá a tiszta ivóvíz előállításához kapcsolódó innovációk fejlesztése érdekében a Veolia Water Hungary Kft. és a Pannon Egyetem a jövőben közösen lépnek fel.- Nagyon örülök annak, hogy ma nem csak egy hallgatói pontot adunk át, hanem egy komoly együttműködés kezdetének lehetünk tanúi az egyetem és a Veolia között. Megkezdődhet a szakmai és a tudományos munka, és sok-sok olyan mérnökhallgatót kívánok, akik megtalálják számításukat a Veoliánál, vagy éppen ezen a tudományterületen - mondta a megnyitón Czunyiné dr. Bertalan Judit az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
Tisztelt Partnerünk! Felhívjuk szíves figyelmüket a Víz- és Szennyvízkezelés az Iparban 2024 címmel megrendezésre kerülő Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ által szervezett nemzetközi tudományos konferenciára, mely idén 10 éves Jubileumát ünnepli.
A konferencia kiemelt témája: "Víz, mint fő erőforrás"
Napjainkban a tiszta ivóvíz biztosítása egyre nagyobb prioritást élvez, valamint az ipari - és szennyvizek tisztításának lehetőségei kiemelt fontosságúak környezetünk és az emberi egészség védelme szempontjából. Konferenciánk ezen problémakörök megvitatására és újdonságok bemutatására nyújt kiváló alkalmat. A rendezvény színesítéséhez a nemzetközi ipar, a tudományos és politikai élet kiváló képviselői járulnak hozzá előadásaikkal.
Bízunk benne, hogy lehetőségük lesz részt venni Konferenciánkon előadóként, résztvevőként, támogató/kiállítóként!
A konferencia időpontja: 2024. október 17-18. (csütörtök-péntek)
Helyszín: HOTEL KAROS SPA****superior; (8749 Zalakaros, Alma utca 1.)
A közgyűlés kiemelt figyelmet fordított az oktatás szerepének erősítésére az ESG-szemlélet elterjesztésében.
Létrejött az ESG Szövetség, amely olyan szervezetek és vállalatok platformja lehet, amelyek segítik a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok érvényesülését. A szervezet segít az oktatásban és a tagok közötti, valamint a kormányzattal való gördülékeny kommunikációban.
A szövetség tagjaként bemutatkozott a Pannon Egyetem, amelynek kancellárja, Csillag Zsolt elmondta: "Egyetemünk elkötelezett az ESG elvek oktatása és kutatása mellett. Új képzési programjaink között szerepel és már elindult egy ESG szakirányú továbbképzés, amely a vállalati szakemberek számára nyújt átfogó ismereteket a fenntartható vállalatirányításról.”
A szövetség közleménye hangsúlyozza, hogy az elkövetkező időszakban továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a KKV szektor támogatására, az ágazati együttműködések erősítésére, az állami szereplőkkel való együttműködésre, valamint a nemzetközi legjobb gyakorlatok hazai adaptálására.
Az ETV azaz, a Környezeti Technológia Hitelesítési rendszer bemutatása -beszámoló az ETV workshopról
A Pannon Egyetem Területi Innovációs Platform (TIP) és a KÖVET Egyesület az innovációs technológiák zöld átállásban játszott szerepéről, a hiteles, bizonyítottan jobb környezeti teljesítményű technológiák versenyképességének növeléséről és az innovatív KKV-k tájékoztatásáról tartott ETV workshopot június 11-én a Pannon Egyetemen.
Az esemény a LIFEproETV projekt hazai promóciós kampányának keretén belül valósult meg.
Az interaktív workshopon dr. Vonderviszt Lajos, a Tudás- és Technológiatranszfer Központ vezetője és Takácsné Ferenczik Brigitta, Fenntarthatósági kompetencia központ igazgató részletesen bemutatták a TIP működését. Herner Katalin a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója az ISO14034-es szabványon alapuló Környezeti Technológiák Hitelesítéséről és az ebben rejlő lehetőségekről beszélt.
Az Ideona Zrt. a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel partnerségben, konzorciumvezetőként pályázott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett "Karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósítása" pályázatra, melynek köszönhetően Közép-Európában elsőként helyezi üzembe vanadium alapú hibrid erőművét Öskün. (Forrás: vehir.hu)
Magyarországon az elmúlt fél évtizedben a napenergiáé volt a főszerep, ami a megújuló energiák kiaknázását jelentette, a következő öt évben pedig az ebből nyert zöldenergia eltárolásának technikája lesz a középpontban, hangzott el kedden délelőtt a Pannon Egyetemen tartott sajtótájékoztatón. Az Ideona Zrt. beruházása és az alkalmazott technológia egész Közép-Európában egyedülálló, hiszen jóval hosszabb ideig képes tárolni a napenergiát, mint technológiai elődei.
Az eseményen részt vett Steiner Attila, energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, Dr. Mihalovics Péter, az Ideona Zrt. igazgatóságának elnöke, Dr. Kaderják Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletében, valamint Csillag Zsolt a Pannon Egyetem kancellárja.
Innováció szerepe a zöld átállásban workshop
Az ETV azaz, Környezeti Technológia Hitelesítési rendszer bemutatása
Időpont: 2024.06.11. 10:00-14:00
Helyszín: Pannon Egyetem B épület 2. emeleti konferenciaközpont, Veszprém Egyetem utca 10.
Program:
10:00 – 10:15 KÖVET Egyesület bemutatkozás
Előadó: Herner Katalin, ügyvezető igazgató KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért
10:15 – 10:45 TIP és Pannon Egyetem bemutatkozás
Előadók: dr. Vonderviszt Lajos központvezető Tudás- és Technológiatranszfer Központ
Takácsné Ferenczik Brigitta Fenntarthatósági kompetencia központ igazgató
10:45 – 11:45 Az ETV – Környezeti Hitelesítési Rendszer bemutatása
11:45 – Ebédszünet, catering elfogyasztása
12:30- 14:00 – ETV Workshop – interaktív beszélgetés az érdeklődőkkel
Téma: Az ETV szerepe a zöld innovációban
ETV rövid ismertetése, előadás témája
A LIFEproETV projekt, 2019-ben kezdődött lengyel konzorciumi vezetővel, és 4 másik partnerrel (olasz, spanyol, szlovén, francia). Mint KÖVET Egyesület azért csatlakoztunk a projekthez, mert úgy gondoljuk, hogy az ETV mint önkéntes hitelesítési rendszer sokat segíthet a magyarországi zöld át állásban. Az ETV az ISO 14034-es szabványon alapul, külső hitelesítő szerv segítségével vizsgálja meg egy adott technológia környezeti paramétereit. Amennyiben a laboratóriumi vizsgálat igazolja, hogy a technológia a kategóriájában a legalacsonyabb környezeti hatással rendelkezik úgy megkapja az ETV minősítést. Az ETV minősítés segít hitelesen igazolni mind a piac mind a vásárlók felé, hogy a „zöld állítások” valóban igazak.
A KÖVET Egyesület szerepe a LIFEproETV projektben, hogy minél több vállalathoz eljuttassa az ETV-ről készült információs anyagot, és népszerűsítse az ETV hitelesítést.
Kérjük, részvételi szándékát 2024. június 7. (péntek), 12:00-ig, a az alábbi form kitöltésével jelezze.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeyIz2r_MS40E6S2JNHV9s2Tw2mbNSvNGt2fxlSay3LEUxKUA/viewform
A rendezvényen szívesen látjuk kollégáit, partnereit is akik érdeklődnek a terület iránt.