- fas fa-search
- Accessibility
Területi Innovációs Platform
Még most is megfizethető a földgáz, a kockázata jóval kisebb, mint amennyibe a kiváltása kerülne. A számok egyelőre nem igazolják, hogy minden esetben megérné a geotermia. A nagyon kockázatos mélygeotermiánál pedig sokkal alacsonyabban lógó gyümölcs a sekély geotermia – egyebek mellett erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Birkner Zoltán közgazdász, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia 21 alapítótagja. (Forrás: vg.hu)
https://uni-pannon.hu/hirek/news-fenntarthatosag/hianyzik-a-hazai-geotermia-mogul-a-magyar-ipar
A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2024 tavaszán hagyományteremtő jelleggel szervezte meg a Középiskolás Ötletbörzét (KÖB), amelynek célja olyan innovatív ötletekre épülő csapatok kiválasztása és támogatása volt, akik a versenyt követően is képesek lehetnek az általuk kitalált ötletek alapján üzleti modellek kialakítására, erre építve sikeres vállalkozások működtetésére.
Az országos, kétfordulós versenyre 19 háromfős csapat jelentkezett 6 város – Balatonfűzfő, Budapest, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Várpalota, Veszprém -, 7 középiskolájából.
Az idei felhívásban a kulcstémakörök az energia, okosotthon, hulladék, élelmiszer, pénzügy, oktatás voltak. Az első fordulóban ezekhez kapcsolódóan találtak ki a csapatok egy innovatív terméket vagy szolgáltatást, amelyről készítettek egy onepagert, és egy videóban (pitchben) mutatták be részletesen.
A második fordulóba 10 csapat jutott tovább, akik mentorok – Dr. Dániel Zoltán András, László Veronika, Mészáros Péter, Molnár Gábor, Németh Eszter Júlia és Dr. Tobak Júlia – segítségével készültek fel a 2024. május 31-én, Veszprémben megrendezett döntőre, amelyen előbb minifeladatokat kaptak a pitch tökéletesítésének érdekében, majd élőben, szakmai zsűri előtt került sor a döntő pitchre, vagyis az ötlet bemutatására.
A döntőn, a csapatok teljesítményét értékelő szakmai zsűri tagjai Grancsai Erika, a Virgo Ventures startup program szakmai vezetője, Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója, Márkus Attila, a Diákhitel Központ regionális vezetője és Takácsné Ferenczik Brigitta, a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Kompetencia Központ igazgatója voltak.
A Hungarian Startup University Program ösztöndíjas hallgatói mutatták be ötleteiket a Pannon Egyetemen megrendezett HSUP Pitch Day keretében.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Nemzeti Innovációs Ügynökség által támogatott Hungarian Startup University Program (HSUP) 2023/24-as tanéve 2024 júniusában zárul.
A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar a résztvevők számára a program zárásaként 2024. május 30-án Pannon Pitch Day-t szervezett, ahol a csapatok az előző félévben továbbjutó ötleteik megvalósítását és terveit mutatták be külső szakmai zsűri előtt.
A Pannon Egyetem regionális szerepvállalásáról, a felsőoktatásban betöltött szerepéről, az újragondolt egyetemi misszióról tartott sajtótájékoztatót pénteken az egyetemen Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkára, Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Porga Gyula, Veszprém polgármestere.
Az egyetemek és a nekik otthont adó városok együttműködése erősíti az adott térséget, a gazdaságot és a "magyar küldetést" - fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkára Veszprémben tartott pénteki sajtótájékoztatóján.
A Pannon Egyetem Tudás- és Technológiatranszfer Központja (T3K) 2024. május 21-én Pannon Innovációs Napot szervezett azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg az Egyetem innovációs potenciálját, elősegítse a fejlesztések és innovatív eredmények piacosítását és segítse az új partnerkapcsolatok és együttműködések kialakítását.
Az innovációs nap jelentős mérföldkő az egyetem életében, hiszen az intézmény alapvető célja, hogy az ott keletkező tudás hasznosuljon, ugyanakkor a Pannon Egyetem több lábon állásást is elősegítse.
Az innovációs nap két lehetőséget kínál; egyrészt mi, mint a Pannon Egyetem végiggondoljuk, hogy mit tudunk kínálni. Másrészt megmutatjuk az átalakított struktúrát munkatársainknak, valamint külső partnereinknek – emelte ki köszöntő beszédében Dr. Birkner Zoltán a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Ez a nap akkor lesz sikeres, ha Önök a nap végén sokat fognak beszélgetni velünk, mert ez azt jelenti, hogy mind a külső mind a belső folyamatok tovább erősödnek – mondta bizakodva.
https://uni-pannon.hu/hirek/news-tudomany/tudas-es-egyuttmukodes-ii-pannon-innovacios-nap
A május 8. is a szakmai programok jegyében zajlott az IPAR NAPJAI szakkiállításon.
Az “Innováció szerepe a zöld átállásban” címmel tartottunk workshopot, ahol a LIFE pro ETV projektet mutattuk be az érdeklődőknek.
Először a KÖVET Egyesület ügyvezetője, Herner Katalin ismertette az ETV-ben, mint környezeti technológia hitelesítő rendszerben rejlő lehetőségeket a vállalatok képbviselőinek, majd Izabela Ratman-Kłosińska ETV szakértő (Institute for Ecology of Industrial Areas, Katowice) hozott példákat már ETV minősítéssel rendelkező cégekre, technológiákra, illetve bemutatta a hitelesítés folyamatát, csatlakozásra buzdítva a jelenlévőket.
Végül egy kerekasztal-beszélgetésben összegezték az elhangzottakat, amelyhez két hazai egyetem – a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem – Területi Innovációs Platformjainak képviselői, István Zsolt és dr. Sebestyén Viktor, is csatlakoztak és megosztották terveiket, valamint együttműködésükről biztosították a cégeket.
Hogyan tudjuk a tudományos információkat feldolgozni? Tudunk-e különbséget tenni a valós tudományos eredmények és az álhírek között? Hogyan közvetíti a média a tudományos eredményeket?
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) projekt keretében megvalósuló Tudomány Mindenkinek alprojekt a fenti kérdésekre keresi a választ.
Az alprojekt keretében a Pannon Egyetem hallgatói egynapos tudománykommunikációs tréningen vehettek részt Dr. Sulyok Judit vezetésével 2024. április 12-én.
https://www.gtk.uni-pannon.hu/hu/tinlab-tudomanykommunikacios-trening/
2024. március 21-én munkáltatói workshopot tartottunk a marketing fókuszlaborban számos vállalati partnerünk részvételével, ahol a cél a végzett diákokkal szemben támasztott digitális kompetenciaelvárások megvitatása volt.
Dr. Hargitai Dávid Máté a fókuszlabort mutatta be a vállalati szakembereknek. Dr. Habil. Obermayer Nóra a digitális kompetenciákhoz kapcsolódó trendekről és aktuális kutatási eredményeikről tartott előadást.
Kollégáink nyolc vállalati partner (például a Continental, a Beurer-Hungária Kft., a nass magnet Hungária Kft., a NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság) HR munkatársaival közösen tekintették át a digitális kompetencia munkahelyen való használatával kapcsolatos elvárásokat, valamint a tapasztalt hiányosságokat. A résztvevők számos ötletet megfogalmaztak a digitális kompetenciák fejlesztésére vonatkozóan, például szervezhető tréning a digitális kommunikáció etikettjéről, vagy a problémamegoldást segítő rövid videók is készíthetők.
Köszönjük a résztvevőknek, hogy véleményükkel és együttműködésükkel hozzájárulnak képzéseink fejlesztéséhez.